Bemutatkozás

horoszkópelemzés

Várady Soma vagyok, humanisztikus asztrológiával foglalkozom, és olyan embereknek készítek horoszkópelemzést, akiknek kérdéseik vannak, és azt keresik a válaszban, hogyan léphetnek előre az adott kérdésben és az életükben.

Valamikor huszonegy-két éves koromban ráakadtam egy sárga, vastag asztrológia-könyvre a pesti Andrássy úton az Írók Könyvesboltjában (a kijárat közelében lévő polcon volt, eldugva, igazi „ezoterikus” helyen).

Benne volt az ígéret:
Megtudhatom a horoszkópelemzés titkát!

„Ráakadtam” a horogra, azóta fogva tart a planéták varázsa!

várady soma horoszkópelemzésKezdetben kézzel rajzoltam a horoszkópokat, nehéz efemerida-könyvek segítségével – ma már könnyebb a dolgom, segít ebben a számítógép. Igen, ebben segít, a horoszkóp elemzése azonban megmaradt varázslatnak: meg kell fejteni a képletet, az üzenetet!

Hosszú volt az út, míg a jelek kusza halmazából elkezdtek kirajzolódni valamiféle meglátások, rálátások az emberi élet történéseire, kérdéseire. A horoszkópelemzés számomra az emberi történetről szól, amit nagy részben a lélek vezérel – ezért is kerültem talán Rákos Péter humanisztikus asztrológia-iskolájába.
 

Az itt töltött öt iskolaév után ott maradtam néhány évre tanárnak – és közben elkerültem Budapestről Sopronba, ahol 2008 óta élek, ide hozott a szerelem. A horoszkópelemzést nem művelem magam számára minden nap, a házasság időpontját azonban égi jelekhez igazítottuk – és nem bántam meg!

Hiszem, hogy a horoszkóp elemzése nagy segítség lehet.

Hiszem azt is, hogy ha igazán belülről jön tőlünk a kérdés a csillagok felé, akkor az a megfelelő időben és módon történik, és a meg is kapjuk a megfelelő választ…
 
 

Érdekel a horoszkópod?
Jelentkezz be személyes elemzésre!